Címlap Kategória blog Jean Michel Jarre Oxygene Tour Koncert Budapest Sportaréna. November 12
szept. 05
vasárnap

Főmenü

Alapfogalmak

Példaoldalak

Partnerünk hírcsatornája

Nem adta meg a hírcsatorna hivatkozását.

RokNewsPager

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
Jean Michel Jarre Oxygene Tour Koncert Budapest Sportaréna. November 12 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. november 15. szombat, 22:27

 

A newspaceworld.com és a hqaudience.com szponzorálásának köszönhetően a koncert letölthető, amiért nagy köszönet jár nekik!
A francia szintetizátormágus igazi varázslatra készül(t) a Budapest Sportarénában! 

Igen! Valószínűleg Jean Michel Jarre ezzel az elképzeléssel jött Magyarországra és talán az ő szemszögével nézve lehet, hogy az is volt. Mindenesetre a nézők nagy százaléka csalódóttan távozott az arénából. Hogy miért? 
A francia szintetizátorművész bemutatta Budapesten azt a műsort, amelyben megtalálja saját gyökereit, és egy űrhajónyi analóg szintetizátoron és gépen, élő rockformációban játssza el klasszikus művet, úgy, ahogy annak idején, 1976-ban. Jean Michel Jarre - ha az állóhelyeket nem vesszük - gyakorlatilag teltház előtt lépett fel a Sportarénában, és jól megtapsolták. Pedig számító volt és megalomániás, füllentett is, mégha előtte adott is egy ötöst. 
Lefele jövet a lépcsőn Jean Michel Jarre, aki kinyújtotta a tenyerét azzal "üdvözölték" is egymást, ami nem éppen megszokott tőle, talán mert így már előre - eltervezettként - belopta több néző szívébe magát, hogy "oké pacsizok veletek, de nagy durranásra ne számítsatok, bár most megmutatom, hogy mennyire kellett szenvednem a 70-es években ezekkel a csoda analóg szintetizátorokkal".
Egy biztos, aki volt már Jean Michel Jarre koncerten - és itt csak Budapesti látogatásait említeném -, az teljesen másra számított, valóban egy igazi varázslatra, amiből aztán - véleményem szerint - nem lett semmi...
.
 

Az, hogy furán vonzódunk Jean Michel Jarre-hoz, illetve az Oxygen-hez, hasonló ahhoz a reflexhez, mint amikor meghallunk a tévében egy szignált, melynek következtében felfigyelünk a szavakra. Híradó. Ettől függetlenül az Oxygen, illetve azt követő két lemeze, az Equinoxe és a Magnetic Fields jó lemezek, sőt relatíve fontosak is. Persze a korszaknak és a műfajnak vannak jobb lemezei is, de nem ez a lényeg. Az elektronikus zene - még mielőtt egy ága dalokra és refrénekre bontott szintipopzenévé vált volna - a hetvenes évek (nyolcvanasokba nyúló) második és nagyobb felében sokkal inkább kötődött a progresszív rockhoz, a dalstruktúrák tekintetben legalábbis biztos. Ezt ma inkább ambientnek hívjuk, de nyilván nem véletlen, hogy a Tangerine Dream 1984-es varsói koncertjének hangfelvételén, a Poland elején a kultúrház konferansziéja úgy mutatja be a német triót, mint elektronikus rockzenekart. A lényeg, hogy a progrockhoz hasonlóan például Jarre lemezein is a klasszikus dalformák helyett tízperces számok voltak, melyek lépcsőzetesen épültek fel, illetve bomlottak le, a konceptlemezekhez hasonlóan gyakran egy tematikát követtek, és egy-egy csúcspont alkalmával afféle elektronikus refrénekre/szignálokra egyszerűsödtek - vagy teljesedtek ki, nézőpont kérdése. Egyébként meglepően sok zenét írhatunk le ezzel a klisével, de a híradókra és Jean michel Jarre-ra visszatérve: az Oxygen és korszaka olyan szignálokat termelt ki, melyek a mai napig bennünk élnek kódok és televíziós programok formájában: Panoráma (Tangerine Dream, Choronzon, 1984), A hét (Vangelis, L'Enfant, 1979), illetve a Delta is idetartozik, bár annak szignálja '59-es, de nyilván nem véletlenül választották akkor főtémának, amikor.
 

Épp ezért egy sportarénányi magyarnak össze is szökött a nyál a szájában, amikor megtudta, hogy a mester Budapestre jön, egy kisebb körnek akkor, amikor látta a plakáton, hogy az Oxygent játssza, egy még kisebbnek pedig, amikor olvasta valahol, hogy ötven darab (!) analóg szintetizátorral teszi majd mindezt a jóképű francia férfi. 
A nézőtér hátuljáról a színpadra érkező, ötösöket osztogató Jarre (és egy tolmács) az elején hangsúlyozta, hogy az egész élő, illetve elmondta, hogy ezek a szintetizátorok olyanok, mint egy Stradivari vagy egy Les Paul, szinte nincsenek is, annyira egyediek. Ami talán rendben is lenne, ha nem azt sugallta volna, hogy 2008-ban ő az egyetlen, aki analóg gépeket használ. Meg is tapsolták sokan (egy részük Jethro Tullon is volt valószínűleg), hogy íme van egy ember, aki a kompjúterek és az internet világában még játszik az elektronikus hangszereken. Pedig hát akkor tért vissza saját gyökereihez, amikor az egész világ és szinte minden műfaj. Tíz éve, amikor az update és a bootleg volt a divat (Tainted Love dnb-ben, Enya vs. Prodigy – jó, ezek kicsit később voltak), akkor még az Oxygen néhol trance-es folytatását (VII-XIII) készítette el. A szintetizátorművész azt is elárulta, hogy a hetvenes évek végén a rajongói levelek legnagyobb részét Kelet-Európából, azon belül is Magyarországról kapta, továbbá, hogy szeretett volna ezúttal egy intimebb koncertet adni, ám ez nem így lett, úgyhogy ezért, és csak ezért, két kivetítőt helyeztetett a színpad szélére, hogy azok is jól lássák, aki hátrébb szorultak. Ekkor már azt se nagyon hitte el neki az ember, hogy tényleg találkozott egy nappal korábban egy utcai zenésszel Budapesten, és meghívta a koncertjére. Pedig ez valószínűleg igaz volt, később játszott is Pável Róbert (?), egy – ahogy Jarre fogalmazott – repülő csészealjra emlékeztető ütős hangszeren. Egyébként az a vendégfellépés volt a koncert relatíve legizgalmasabb pillanata, amikor ténylegesen érződött, hogy odafigyelnek egymásra a színpadon játszó zenészek, annak ellenére, hogy nem győzte hangsúlyozni, hogy az egészet, azaz mindent az égvilágon, élőben játszanak el. Előre bocsánatot is kért a hibákért. Furcsa volt, hogy az elején "megmagyarázta", hogy ezeket a gépeket rendesen be kell hangolni és kesztyűs kézzel óvatosan bánni velük, akár a hölgyekkel. XD?
 


Több helyen azt írták, hogy előre megvoltak tervezve a "hibák". Nos, szerintem nem!
Számomra nem tűntek előre eltervezettnek a hibák, mert néhol annyira durvák voltak: pl. az Oxygene II esetében már a szám elején szét voltak csúszva a szólamok egymáshoz képest. Mintha a zenészek egyáltalán nem hallották volna egymást, vagy nem hallották volna a sequencert, amiről a dob és a basszus szólt. Vagy lehet, hogy fent a színpadon megfelelő fázisban hallották egymást, csak a közönség felé nem szóltak fázisban a szólamok. Mindenesetre kívülről úgy hangzott, hogy a mindegyik zenész egymásra tekintet nélkül játssza a maga szólamát és az egészből egy nagy összevisszaság született. Ez a szétcsúszás egyébként a többi gyors tétel esetében is megfigyelhető volt. Pl. az Oxygene VII-nél is. Pl az V. tételnél a mester annyira belefeledkezett a fő témára való improvizációba, hogy nem vette észre, hogy már rég szekvenciaváltás volt és a zenekar már rég a tétel következő témáját játssza. Ekkor, kurtán furcsán, hirtelen a sor közepén abbahagyta a játékot majd átrohant a másik hangszerhez és igyekezett gyorsan bekapcsolódni az aktuális témába. 
Az egész koncert nekem olyannak tünt, mint a "ahogy esik úgy puffan" előadás, mert én nem nevezném koncertnek. Amit az arénában láttunk, inkább hasonlított egy közepes színvonalú "színpadi előadáshoz", ahol az együttes nem olyan régen verbuválódótt össze. Varázslatról meg végképp ne is beszéljünk. A hangosítás sem volt jó, sőt néhány számnál, már már idegesítően hangos volt, ami ugye nem lenne baj, ha az minőségben élvezhetjük, de a mester "belefeledkezése" a pótméterek csavargatásába és néha a macskákat megszégyenítő módón kornyikáltatva a csoda analóg szintetizátorokat, sajnos olyan érzése volt az embernek, hogy "hát én ezt nem szívesen hallgatom".
 

Ezért ez az este, azt is demonstrálta, hogy a napjaink digitális technológiája nélkül nem igazán lehet csak a korabeli analóg hangszerekkel egy valóban flottul előadott éas minden elemében élvezhető elektronikus zenei előadást összehozni. Hiszen a korabeli technológia szinten (pl. jóval a MIDI megszületése előtt) gyakorlatilag esély sincs arra, hogy megfelelően szinkronizálni lehessen pl. a korabeli kezdetleges sequencer tempóját pl. másik korabeli szintetizátor akkordbontási ütemével. Amire pedig játék közben a zenészek ezeket manuálisan összhangba tudják hozni egymással, már véget is ért az adott szám, melyre töbször volt példa a koncerten.
Mivel a fő "téma" az volt, hogy kizárólag a korabeli, muzeális hangszereket használják és nem tesznek semmiféle kompromisszumot a digitális technológia irányába a szinkronizáció, a koherencia és így az élvezhetőség érdekében, ezért szerintem az arénában bemutatott koncert, inkább a "szakmaibb" érdeklődők számára volt érdekesebb, nem pedig a szélesebb zenei közönség számára. Az utóbbiak nyilván nem annyira a muzeális hangszerekkel való demonstrációra és kísérletezgetésre voltak kíváncsiak, hanem talán szívesebben láttak volna egy dinamikusabb, koherensebb "showt", vagyis Jean Michel Jarre sikeres számaiból várták az igazi "koncert hangulatot", amely idáig jellemző volt az előadásaira, nem beszélve a fényeffektekről, mely gondolom direkt a 70-es éveket akarta idézni, de otthon pár darab színes neon fénycsővel és pár darab tükörrel ezt a hatást bármikor elérhetjük. Szóval, aki a megszokott lasershow-ra és különböző "szájtátós" effektekre is "éhes" volt, az éhesen is maradt.
A newspaceworld.com és a hqaudience.com rövid értékelése: 
Maximum egy közepeset tudok mondani az egész komplett koncertre, még akkor is, ha előtte sosem voltam Jean Michel Jarre koncerten, de dvd-én láttam és hallottam, mit tudna előadni. Az is lehet, hogy maga az Oxygen tehet róla, hogy ebbe nem rakott bele semmilyen egyéb extrát. Kifejezetten nem tetszett, hogy körülbelül 1 óra zene után kiment, mint aki jól végezte a dolgát, és túl sokat tapsoltatta magát, mire sikerült újra zeneközelbe tudni, majd ezt "eljátszotta" ismét és 1 óra 20 perc múlva vége is volt egy 15 ezer forintos jegynek. Az első 12 perc "nyávogtatást"-ból 2 perc is elég lett volna, mert ilyen hosszan már nagyon unalmas volt. 
A hangosítás hangerőre hangos volt, hangminőségre meg inkább diszkópartis, mintsem minőségi. Szépnek egyáltalán nem nevezném még nagy jóindulattal sem! Hangosnak hangos volt!
A színpaddal szemben - igaz nagyon távol -, a sztereo hatás épphogy élvezhető volt, az igazi mélynyomósabb részek abból a távolságból iszonyatosan elviselhetetlen gerjedelmet okoztak, de annyira, hogy a többi hangszer és hangzás teljesen összefolyt egy nagy káosszá (ezt úgy kb 3-5 perc erejéig kell érteni), egyébként ezt leszámítva a hangosítás is teljesen közepes "minőség" volt, bár ekkora csarnokban elég nehéz mindenhová jó akusztikát varázsolni, de az volt az érzésem, hogy meg sem próbálták. Amit hiányoltam, az a vizuális háttérmunka, az első bő fél órában pár színes fénycső világítását és villódzását kellett élvezni, aztán nagy nehezen előjött egy kis animáció is. A két szélső kivetítő nagyon rossz minőségű volt. A hangulat szerintem nagyon jó lett volna, ha többet ad a koncert.
Az állóhelyeket félig foglalta el a közönség, az ülőhelyek 90-95%-ban volt kihasználva, tehát nem a közönségen múlt!
 
 
 Persze az már más kérdés, hogy - véleményem szerint - a borsos jegyárakat és a fentieket összevetve a közönség nagyobb része csalódóttan hagyta el az arénát a körülbelül 65 perc tiszta Jean Michel Jarre által nyújtott "varázslatért", mert a többi csak "duma" volt meg taps. Megérte, vagy sem? Ezt mindeki maga döntse el... 
Köszönet a newspaceworld.com, hogy rendelkezésre bocsájtotta a felvételt! 

 
Módosítás: ( 2008. november 18. kedd, 10:17 )
 
Címlap Kategória blog Jean Michel Jarre Oxygene Tour Koncert Budapest Sportaréna. November 12